running battle / kasabian

the cold wind of loneliness has just blown through my shallow body.

all lyin' across the ground
try not to make no sound

where are you i don't know now
gonna miss you through a lifetime

another day i feel the same
i'm cutting and i'm bleeding

true story.

still life

hetfon volt fel eve, hogy.

a heten a legszebb es egyben legpocsekabb almom arrol szolt, hogy arrol ertesultunk tesoval, hogy anyuek halalhire csak egy ugymond probatetel volt. ujra lathattuk oket, es az egesz csak ama celbol lett igy rendezve, hogy leteszteljek, hogy mennyire birunk megallni a sajat labunkon es hogy visszuk az eletunket az o tanacsadasuk es utmutatasuk nelkul. emlekszem, mikor ujra lattam oket es talalkoztam veluk, szorosan megoleltem mindkettot es magamban halkan elhataroztam, hogy ezek utan ebbe sokkal tobb energiat fogok fektetni, es igenis szeretni fogom oket, nagyon is, lathatoan is, ereztetve is azt. aztan persze felkeltem, es. nincs is es. aztan persze felkeltem, mert fel kellett kelni.

maskor meg azt almodom, hogy csak az egyikuk el, es probal tengodni a masik nelkul.

az en nyomorult valosagom pedig arrol szol, hogy probalok tengodni nelkuluk, de ezt meg tengodesnek sem neveznem.

nem tudom, hogy tudott sok ember ennyire beletorodni abba, hogy nekik nincs senkijuk, de oszinten megvallva nekem nagyon nehezen megy ennek elfogadasa. ketsegbeesetten kapaszkodnek abba az ideaba, hogy meg vannak szuleim, akikhez hazamehetek, hogy egyszer az alom valosagga valik, es tudok veluk meg egyszer beszelni telefonon vagy akar szemelyesen. hogy anyut megkerdezhetem, hogy kell-e liszt a porkoltbe vagy majd ha jon hozzam, akkor megnezunk egyutt egy klassz filmet. vagy hogy a faternak elujsagolhatom, hogy mar ertem a radiator levegoztetesenek a lenyeget, es meg tudom csinalni magamtol. es igenis legyenek buszkek ram, mert megallok a labamon.

de ezekrol mar nincs kinek meselni, nincs aki buszke lenne ram, nincs akinek gyereke lehetek.

egyszeruen mar nincs, nincs semmi.

ageing

neha beut egy-ket dolog, amitol mar megfosztva vagyok, tekintve a helyzetemet.

a mai ilyen jellegu dolog annak realizalasarol szolt, hogy mar nem fogom latni a szuleimet megoregedni. es persze ettol konnyen konny szokik a szemembe. hiaba lattam oket 23-24 even keresztul, az en szememben megsem oregedtek ennyit. talan a felet. emlekszem, mikor a fater hajat szaritottam fent a szobamban, akkor neha megemlitettem neki, hogy mar vannak osz hajszalai. es persze a valasz erre mindig az volt, hogy "mert megoszittetek". anyunak is mondogattam, hogy szamomra o nem oregedett - egyebkent sem volt az a nagyon rancosodo fajta. am nagyimnal anno mar igencsak vonalazodtak az oregedes jelei.

igaz, hogy az ido megszepiti az emlekeket, de nalam mar annyira, hogy el tudnam kepzelni a szuleimet egymasra mosolyogva, kezenfogva, boldogan, oregen. ha elnenek, biztos nem kepzelodnek ilyen banalisat. egyetlen egyszer lattam oket egymas kezet fogni - akkor mar apu haldoklott, es anyuval probaltuk melegiteni a jeghideg ujjait. boldognak sem igazan tuntek egyutt, megis ... egymashoz tartoztak. talan most is. en remelem.

jajmikorfogezazerzesmarelmulni. jhaj...

i burn for you

barcsak visszamehetnek az idoben es jobban szerethetnem a szuleimet. vagy legalabb jobban kimutatnam nekik. ugy erzem, hogy nem becsultem meg oket igazan, es mostmar tul keso ahhoz, hogy ezt jovategyem. es meg mindig gyereknek erzem magam, es most olyan gyerek lettem, aki egyedul maradt, es jobb hijan csak a sarokban tud sirdogalni es bamban ki-kitekintgetni, hogy hova lett anyu-apu. persze mindezt ertetlenkedve es felhaborodva.

neha azt is hiszem am, hogy ez csak egy parhuzamos vilag, amibe valami borzalmas veletlen folytan belesiklottam, es ez nem is igazan az en eletem, azaz semmikepp sem az, amit jol elterveztem magamnak. azaz inkabb elorelattam/-josoltam. ez egy olyan vilag, ahol sokan meghalnak korulottem, ahol nem nagyon vannak jo dolgok, ahol elhagynak a barataim, es ahol a szivemhez igazan kozel senki sem all. ahol csak magamra szamithatok es mindenki mas igy-ugy megbecsul, szeret. de nincs olyan, akire _barmikor_ szamithatok. ilyen ember csak egy volt, es o mar nincs tobbe. es ezt meg mindig nem tudom siras nelkul elfogadni, leirni.

ez egy olyan vilag, ahol kinyitjak a taskad es kilopjak belole a tarcad, ahol a haldoklotol is elveszik azt, amije van, es ahol az ures hazunkba betornek es felforgatnak mindent. ahol mindenkit csak az anyagi javak erdekelnek, es nem is a sajatja, hanem a masike. ahol egy oszinte beszelgetesre havi egyszer orulunk, ha sor kerul. ahol mindenki csak morog, zsortolodik, stresszel, turelmetlenkedik es meg sorolhatnam. szeretnek visszasiklani az elozo eletembe, ahol nem sok valtozas tortent, de ha megis, akkor so-so volt ido azt feldolgozni, elfogadni. itt erre nincs lehetoseg, megszoksz vagy megszoksz. es ha lenne ekezetem se irnam ezt maskepp.

cseszettul egyedul erzem magam es nem hiszem, hogy ez valaha is valtozni fog. az altalam legjobban szeretett es az altalam legjobban tisztelt embert elveszitettem hihetetlenul es elfogadhatatlanul rovid ido alatt, es ez orokre ranyomta a belyeget az eletemre (ami remelem nem lesz tul hosszu, tekintve, hogy mar nem sok jo van benne). az elet mar ilyen naprol napra valo eles, nem igazan eltet az, hogy vegre hetvegen meglatogathatom a szuleimet.

barcsak en tehetnek arrol, hogy elromlott ez az egesz. akkor legalabb tudnek kit okolni. de most meg ettol is meg vagyok fosztva. probalom megerteni es tullepni rajta, de ez nem egyszeru, egyaltalan nem az.

ez

think [check]

feel [check]

live [???]

ez nem olyan, hogyha tobben sajnalnak, akkor jobb lesz.

ez nem olyan, hogyha sok szeretetet kapsz, akkor jobban erzed magad.

ez nem olyan, hogyha minel tobbszor mondod, akkor annal kevesbe fog fajni.

ez olyan, hogyha masnak mondod, akkor konnyu, de ha magadban kell kimondani, akkor hatarozottan nem az.

ez nem olyan, amit valaha meg fogok erteni.

ez olyan, ami vegig fogja kiserni az eletem.

ez olyan, amit mindig is utalni fogok.

ez olyan, amitol mindig konny szokik majd a szemembe.

ez olyan, amit senki sem erezhet ugy igazan, mint en.

ez pont olyan, hogy akkor kezded el igazan ertekelni, amikor mar nincs.

smells like rain

always stays the same, nothing ever changes

english summer rain seems to last for ages

i'm in the basement, you're in the sky

i'm in the basement baby, drop on by

hold your breath and count to ten

and fall apart and start again

same shit different day

grrrrr frrrr ffff rrrr mrrrr grrrr GRRRGRRGGRGRR.

no szoval vicces, mert pont ma gondolkodtam azon, hogy nem is olyan szar alakok altalaban az ismeretlen emberek, hogy nem baj az, ha ralepnek a labadra, vagy epp megrugnak, vagy epp b*sznak atadni a helyet a lerogyo, gornyedt hatu szegeny neninek (nekik meg en is at szoktam, noha nincs botjuk), no de ez mar mindennek a teteje. mostmar tenyleg elvesztettem a hitem. eleve az is felhaborit, hogy a mai napig nem ertik az emberek, miert kell a mozgolepcson a JOBB OLDALRA ALLNI, de hogy a haldoklo embertol penzt lopnak... tesom ma telefonalt, hogy anyu hitelkartyajarol jott egy 80 ezres szamla, amit nem igazan ertettunk, tekintve, hogy az ki lett nullazva. aztan persze mikor leesett, hogy egy debreceni ateembol es egy bankbol lett felveve a penz szeptember _20-an es 21-en_, amikor is anyu egyik nap haldoklott, meg vizsgalatra vart, meg jarni sem birt, nem hogy penzt felvenni, masik nap hajnalaban meg kabe orok nyugalomra szenderedett, akkor mar nyilvanvalova valt, hogy valaki ELLOPTA a kartyajat. mig mondjuk arra vart ehesen es meggyotorve egy masik helyen, hogy meg azt a nyomorult es tokeletesen felesleges vastagbeltukrozest elvegezzek rajta, hogy majd aztan megallapitsak, hogy nem tudtak rajonni semmire, mert HASZTALANOK, es majd inkabb felboncoljak. mit sem torodve termeszetesen a hozzatartozoi erzeseivel, akik mar eleteben is tehetetlenul es egyre turelmetlenebbul turtek azt, hogy lof*szt sem tudtak mondani. semmi konkretumot, nyista, nogo, nada, semmit. szoval elloptak a kartyajat, es volt pofajuk ketszer is penzt leemelni vele... mit gondoltak, hogy majd nem foglalkozunk vele? vagy megis mit? es kinek van egyaltalan gyomra ahhoz, hogy benyuljon egy szinte ontudatlan, szenvedo ember taskajaba, hogy kilopja onnan a hitelkartyajat? megis ki tesz ilyet?!? komolyan mondom nem hiszem el, hogy egy fajhoz kell sorolnom magam ezekkel a ... nem is talalom az ilyenre a szavakat. undorito, gusztustalan. letornem a kezet az ilyennek. vagy megrugnam a hatat. lekopnem. en mar nem is tudom.

ez mar mindennek a teteje, kerem.

nem eleg, hogy a korhazban sem edesapamon, sem edesanyamon nem tudtak segiteni (no nemcsak a betegseguk sulyossaga miatt, hanem mert _nem akartak igazan_), meg ez is itt van. elkepeszto.