hetfon volt fel eve, hogy.
a heten a legszebb es egyben legpocsekabb almom arrol szolt, hogy arrol ertesultunk tesoval, hogy anyuek halalhire csak egy ugymond probatetel volt. ujra lathattuk oket, es az egesz csak ama celbol lett igy rendezve, hogy leteszteljek, hogy mennyire birunk megallni a sajat labunkon es hogy visszuk az eletunket az o tanacsadasuk es utmutatasuk nelkul. emlekszem, mikor ujra lattam oket es talalkoztam veluk, szorosan megoleltem mindkettot es magamban halkan elhataroztam, hogy ezek utan ebbe sokkal tobb energiat fogok fektetni, es igenis szeretni fogom oket, nagyon is, lathatoan is, ereztetve is azt. aztan persze felkeltem, es. nincs is es. aztan persze felkeltem, mert fel kellett kelni.
maskor meg azt almodom, hogy csak az egyikuk el, es probal tengodni a masik nelkul.
az en nyomorult valosagom pedig arrol szol, hogy probalok tengodni nelkuluk, de ezt meg tengodesnek sem neveznem.
nem tudom, hogy tudott sok ember ennyire beletorodni abba, hogy nekik nincs senkijuk, de oszinten megvallva nekem nagyon nehezen megy ennek elfogadasa. ketsegbeesetten kapaszkodnek abba az ideaba, hogy meg vannak szuleim, akikhez hazamehetek, hogy egyszer az alom valosagga valik, es tudok veluk meg egyszer beszelni telefonon vagy akar szemelyesen. hogy anyut megkerdezhetem, hogy kell-e liszt a porkoltbe vagy majd ha jon hozzam, akkor megnezunk egyutt egy klassz filmet. vagy hogy a faternak elujsagolhatom, hogy mar ertem a radiator levegoztetesenek a lenyeget, es meg tudom csinalni magamtol. es igenis legyenek buszkek ram, mert megallok a labamon.
de ezekrol mar nincs kinek meselni, nincs aki buszke lenne ram, nincs akinek gyereke lehetek.
egyszeruen mar nincs, nincs semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése