nehez elhinni, es meg nehezebb megbaratkozni azzal a jelenlevo helyzettel, hogy adott egy jobaratom, aki egyaltalan nem ert meg. mintha nem is ismerne, mintha csak egy haverom lenne. en meg kikerekedett szemekkel ontom magam ele a mierteket, es csak nem akar jonni a valasz. mikor romlott el minden igy kerdojel.
mokas, hogy egy kis borravaloert mekkorat kepes hazudni
egy felszolgalo. raadasul pont a szemembe.
meg mindig keresem a helyem. jarkalok fel-ala, ok nelkul, befordulok egyik utcarol a masikra. nincs uticel, nincsenek utitarsak, nincs utiterv.
egy ujjamon meg tudom szamolni, hogy ezen a heten
hany olyan ora volt, amikor tenylegesen jol ereztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése