rokonlelkek a metro kijaratanal talalkoznak. mi is. a jol-erzem-magam-vele-erzetnek is megvannak a maga valfajai. talan mert termeszetenel fogva szubjektiv, vagy talan azert, mert rettentoen elfogult vagyok. bar ennek oka van. a mezes-mustaros a legjobb, jegyeztem.
valojaban nem tudom eldonteni, hogy felnott mar-e, vagy sem. bar nem is az en dolgom errol itelkezni. az en szememben nott. jo volt ujra oszinten mosolyogni. jo volt ujra olyannal lenni, aki ismer, fel mondatomat erti.
suta galambok a nyugatiban.
emberek a fuvon heveresznek, mi keressuk a megfelelo epuletet. asszimilalodunk, elvezzuk az oszi napsutest. a teremben csupa felnott-felnott. az elso orak hatarozottan jok voltak, nemi ismetlessel, nemi kezgorccsel a sok jegyzetelestol. orulok, hogy ujra iskolaba kell jarni, hogy tanulassal kell elutni az idot. a tarsasag is kellemes, igy meg jobb.
nem vagyok kedves.
sot, kifejezetten onzo vagyok, ezt hajnalban sikerult is bebizonyitanom.
az istennek sem lehet megkerulni a beszelhetnektol tulfutott idegeneket. sem a vonaton, sem a kocsmaban, sem a krudy-udvarban. nekem pedig kurvara elegem van mar beloluk. ne itelkezzen, nem fejtse ki a velemenyet, es plane ne akarja ezt rameroszakolni. sot, beszelgetni se akarjon. miert van az, hogy tiz ujonnan megismert ember kozul csak egynek lehet tenylegesen orulni? barcsak ra lenne irva erre az egyre, hogy o az - akkor messze elkerulnem a maradek kilencet.
mintha szeretnenk bantani a masikat. es mintha mindezt szant szandekkal tennenk. tudjuk, hogy amit a kovetkezo pillanatban fogunk mondani, az sertes, megis utat engedunk a szavaknak. aztan johetnek az atlatszo es legkevesbe sem oszinte bocsanatkeresek. hagyjuk az egeszet a fenebe - csend legyen.
milyen alapon itel el engem iksz, ipszilon vagy ze.
kibebaszott nagy kerdojel.
