what the fánk

tegnap esti fánkzabálka, új hellyel megismerőke, kulterrel beszélőke - szeretnéd te is.

offoltam a kockulást muszájból, meg mert rájöttem, h van fontosabb is ennél. aki hiányol, írjon nekem mélt és nyafizzon, h tojok az arcába bele, mer én olyan vagyok.

ha nem írnék a kedvesről, az azért lesz, mer nincs semmi megemlítendő. bár nem szeretném, h a jóhoz való hozzászokásomba mélyedve megfeledkezzem arról, h ez abszolut nem természetes, és minden nap örülnöm kell neki e. asszem ennek a mondatnak túl sok értelme nem lett, de próbáld meg kivenni a lényegt.

i'mjustthesame

a Féreg által előadott, és legkevésbé szívesen hallgatott fejtágítást elkerülendő belemenekültem a gépírási kalendárium házinak feladott oldalába, hogy aztán kielégülést nem szerezve fellégezzek, hogy maradtam becsületes, és nem másoltam le ugyanazt négyszer. tehát kerülöm a bajt.

a jó pedig hiányzik. az ember egyre többet akar a tortából, egyre nagyobb szeleteket szel. majd azokat a földre veti, magára keni, ízlelgeti - mikor mit.

kicsiny dallamhullámok simogatták a csigámban lévő folyadék felszínét, mikor közeledtem a városhatár felé. nem igazán érdekelt a többi ember - csüngtek, kapaszkodtak, támaszkodtak, lökdösődtek. ők az ilyen nemszeretem fajták, akik kihozzák belőlem az ablak szüntelen bámulásának igényét, pedig az igazából nem is okoz nekem örömöt.

[ritkán rakok képet, most igazán szerettem volna, de nem műx. hámáméne.]

vakaróvilla

a sok elvetemült féreg bejött a terembe, én meg világmegváltani szándékoztam. hiába.

röpin megtörtént, amitől féltem, bár annyira nem súlyos a dolog. ettől függetlenül életemben nem fájt még így a térdem. próbáltam jankával elcserélni, de nem adja a zövét. biztos a bőrszín-unpasszolás volt a gonnya.

hétvégén jól beszabadulok a manólakba. gondoltam a "csoki van?" kezdet nem lenne rossz, de aztán a többiek nagyotnézése után átköltöttem a dologt. egyébként túlvok a zelső héten, és egész felpezsdült a vérem a sok embertől és a sok röhögéstől. no meg a napi három kvtól. *hapci* már most érzem, h narancstúladagolásom lesz záros határidőn belül. too many narancsos dolgot rakok magamba bele jól.

keserű

szerencsére mindenféle oskolával kapcsolatos dologgal kell foglalkoznom, így nem jut időm azon gondolkodni, hogy mit is akar a kedves. bár szerintem már ő maga sem tudja, engem meg asszem már lassan kezd nem kicsit hidegen hagyni.

egyébként meg jó újra aktív bölcsésznek lenni. rohangálni, késni, tanárokkal megbeszélni, szívni a neptunnal és szidni a kreditrendszert. meg most bemenni a hármas órámra, ami bé, de kötelező. a pénteki programomról való lemondás pedig nagyon esélyes, mivel tetves apám magasról letojja szeretett kislányát. lol, bazmeg, borulna rád a pohárszék meg egy hód tegyen magáévá.

sós mogyoró

szeretem a mát. nem kellett sokat itthon lennem, azért. mert van sok jóbarátom, azért. végre beszélhettem kulterrel is, sokat jelentett. a tegnap este megint csak jól sikerült: koncert, jó társaság, kellemes kocsmahangulat.

a nyomtatóval _most_ gyűlt meg a bajom. buta egy állatfaj ez.

kacsavíz

állítólag úgy püfölöm a billt, h nem igazán kellemes azt órákig hallgatni. hm. sosem mondtam, h finomkodó jellemem van.

rákaptam az adf ízére, nyamm. te is hallgatod, értem?

röpke a boldogság. észrevétlenül rádragad, megragadnod nehéz, leragadni mellette lehetetlen.

igazából úgy érzem, hogy hétfő óta semmi sem változott. az egész egy érthetetlen hullámvasút, és nem igazán élvezem.

celebration

"mit ünnepelsz?" - hangzott a kérdés, majd a lány mosolyogva közölte az érdeklődő tekintetűvel, miközben vörös rózsáját szorongatta, hogy három hónap szép idő. aztán megtudta, hogy egy kedves ismerőse gyermeket vár, végre. most pedig kapott egy telefonhívást; egy számára különleges embert megjutalmaztak egy olyan díjjal, amit tényleg megérdemelt.

kicsi öröm nekem is jár.

newszászi meg szarjon sünt, nem húzta le az átlagomat a két kettese, ble.