a mai ilyen jellegu dolog annak realizalasarol szolt, hogy mar nem fogom latni a szuleimet megoregedni. es persze ettol konnyen konny szokik a szemembe. hiaba lattam oket 23-24 even keresztul, az en szememben megsem oregedtek ennyit. talan a felet. emlekszem, mikor a fater hajat szaritottam fent a szobamban, akkor neha megemlitettem neki, hogy mar vannak osz hajszalai. es persze a valasz erre mindig az volt, hogy "mert megoszittetek". anyunak is mondogattam, hogy szamomra o nem oregedett - egyebkent sem volt az a nagyon rancosodo fajta. am nagyimnal anno mar igencsak vonalazodtak az oregedes jelei.
igaz, hogy az ido megszepiti az emlekeket, de nalam mar annyira, hogy el tudnam kepzelni a szuleimet egymasra mosolyogva, kezenfogva, boldogan, oregen. ha elnenek, biztos nem kepzelodnek ilyen banalisat. egyetlen egyszer lattam oket egymas kezet fogni - akkor mar apu haldoklott, es anyuval probaltuk melegiteni a jeghideg ujjait. boldognak sem igazan tuntek egyutt, megis ... egymashoz tartoztak. talan most is. en remelem.
jajmikorfogezazerzesmarelmulni. jhaj...