neha azt is hiszem am, hogy ez csak egy parhuzamos vilag, amibe valami borzalmas veletlen folytan belesiklottam, es ez nem is igazan az en eletem, azaz semmikepp sem az, amit jol elterveztem magamnak. azaz inkabb elorelattam/-josoltam. ez egy olyan vilag, ahol sokan meghalnak korulottem, ahol nem nagyon vannak jo dolgok, ahol elhagynak a barataim, es ahol a szivemhez igazan kozel senki sem all. ahol csak magamra szamithatok es mindenki mas igy-ugy megbecsul, szeret. de nincs olyan, akire _barmikor_ szamithatok. ilyen ember csak egy volt, es o mar nincs tobbe. es ezt meg mindig nem tudom siras nelkul elfogadni, leirni.
ez egy olyan vilag, ahol kinyitjak a taskad es kilopjak belole a tarcad, ahol a haldoklotol is elveszik azt, amije van, es ahol az ures hazunkba betornek es felforgatnak mindent. ahol mindenkit csak az anyagi javak erdekelnek, es nem is a sajatja, hanem a masike. ahol egy oszinte beszelgetesre havi egyszer orulunk, ha sor kerul. ahol mindenki csak morog, zsortolodik, stresszel, turelmetlenkedik es meg sorolhatnam. szeretnek visszasiklani az elozo eletembe, ahol nem sok valtozas tortent, de ha megis, akkor so-so volt ido azt feldolgozni, elfogadni. itt erre nincs lehetoseg, megszoksz vagy megszoksz. es ha lenne ekezetem se irnam ezt maskepp.
cseszettul egyedul erzem magam es nem hiszem, hogy ez valaha is valtozni fog. az altalam legjobban szeretett es az altalam legjobban tisztelt embert elveszitettem hihetetlenul es elfogadhatatlanul rovid ido alatt, es ez orokre ranyomta a belyeget az eletemre (ami remelem nem lesz tul hosszu, tekintve, hogy mar nem sok jo van benne). az elet mar ilyen naprol napra valo eles, nem igazan eltet az, hogy vegre hetvegen meglatogathatom a szuleimet.
barcsak en tehetnek arrol, hogy elromlott ez az egesz. akkor legalabb tudnek kit okolni. de most meg ettol is meg vagyok fosztva. probalom megerteni es tullepni rajta, de ez nem egyszeru, egyaltalan nem az.